2008. március. archívuma.

Kütyü

Alap jelszavak hálózati dobozokhoz

Szingapúr admin screen

Serif barátunk Szingapúrból jelentkezett egy szkrínsottal anzixszal. És ennek az ürügyén be tudjuk linkelni a Phenoelit hackercsapat jelszógyűjteményét, amiben a legváltozatosabb hálózati eszközök alapértelmezett jelszavait lehet megkeresni. A lista ugyanannyira jó "óvatlanul otthagyott" rendszerekbe való belépésre, mint támogatást nyújtani óvatlanul otthagyott rendszereket üzemeltető ismerősöknek.

Budapesti hely

Jelszó: tíz darab egyes - OIK

OIK

Ahogy a képen is látszik, az Országos Idegennyelvű Könyvtár olvasóterme nem tipikus nomád hely. Például nincsen kávé, nem lehet cigizni és még zaj sincs. A minden más környezetben hangtalan laptopbillentyűzetem itt komoly zajforrássá válik, még ha nem is kezdenek el méregetni miatta. A szinte kávéházi hangulatú kiállítóteremben persze más lenne a hangulat, de az engem meghívó Paszternák Ádám szerint ott már nem érhető el, illetve szaggat a net. Apropó wifi, az elsőre zártnak tűnő OIK-WL1-es hotspothoz a borzasztó bonyolult tíz darab egyesből álló jelszó beírásával lehet csatlakozni, a hálón a szükséges portok nyitva vannak, és sebességproblémáim sem voltak.

A legnehezebb rész persze az, hogy mire is ajánljam az OIK-ot, hiszen mégiscsak könyvtár. A zavarbaejtően széles nemzetközi napilap és folyóiratkínálat azonban kihúz a pácból. A napisajtót átfutni és pár levelet megírni remek, és hosszabb írásokat megalkotni is alkalmas. Már csak azt kell megkérdeznem, hol lehet kávézni.

Hangulat: 5 (könyvtár, mint a filmeken)
Wifi: 5

Budapesti hely

Marika néni kávézója

Nem is tudom hogy eshetett meg, hogy még nem írtunk még Marika néni kávézójáról, pedig mostanában teljesen odaszokott a Neonomád szerkesztősége.

A neve ellenére nem kávéjáról híres a hely, sokkal inkább valószerűtlenül nagy hamburgereiről és barátságos, házias kiszolgálásáról. A névadó Marika néni személyesen készíti el az összes hamburgert, közben mindenkihez van egy kedves szava.

Aadaam tavaly így írt a helyről, szépen összefoglalva, miért is járunk mindig vissza:

Marika néni 24 éve süti a hamburgereket, 76-féle hamburgert sütött eddig, amelyek közül csak „néhány” - nézd az étlapot - szerepel az aktuális repertoárban, mert például az almás(!) sütésekor mindent áthatott az olajszag. Minden hamburgernek saját kis története van: az egyik Kanadában élő barátnőjéről, másik kettő az unokákról van elnevezve, de van olyan is, ami egy vidéki kis cég nevét viseli, akik rendszeresen utaztak több mint száz kilométert hamburgerezéshez. Az elmúlt 24 évben két és fél milló hamburger készült, amiből csak négy nem ízlett vevőjének Marika néni állítása szerint: az üzletben ugyanis tábla hírdeti: „Ha nem ízlik a hamburger, nem kell kifizetni!” „Van olyan, hogy néha rosszul sikerül”, szabadkozik, de ez az arány mégiscsak figyelemreméltó repülőgéptervezésnél is.

A hely egyetlen hibája, hogy csak a szomszéd szálloda portán-kérj-kódot kategóriájú wifije érhető el. Internetezni tehát érdemes átbattyogni ebéd után az egy sarokra levő Chili bárba. Na meg hogy kicsit kicsi: kettő körül (egyetemista ebédidőben) csak nagy tolakodással és asztalmegosztással lehet helyhez jutni. (Ha nagyon nincs hely, a diszpécserasztalhoz ültet le Marika néni, nyáron pedig kiülős asztal is van)

A képen egy átlagos méretű hamburger látható egy átlagos méretű 15,4"-es PowerBook előtt. 850 forintért nem csak nagy, finom is.

Tipp+Trükk

Best of both worlds

Nem tudok egyetérteni vendégmunkásunkkal, szerintem a legkényetlenebb offline alkalmazás is jobban kézreáll, mint egy bármilyen webapp. Ettől függetlenül használom a GoogleDocs-t, megosztott dokumentumok szerkesztésére és olyan szituációkban, ahol nincs kéznél a laptopom. Így viszont külön vannak a két helyen, online és offline szerkesztett dokumentumaim, ami közel se optimális. Olyan megoldásra lenne szükségem, hogy ugyanazoknak a dokumentumoknak a legfrisebb változatát tudjam elérni minimális erőfeszítéssel online és offline egyaránt.

Egy ideje van már GDocs API (Google Document List API), biztos csináltak már erre is egy egyszerű scriptet — gondoltam magamban és szétnéztem az elérhető megoldások között. 'Best of both worlds' tovább…

Tipp+Trükk

Online munka net nélkül

Az interneten keresztül használt alkalmazások jók. Vannak bizonyos dolgok, amelyeknek nincsen sok értelmük net nélkül - mert természetükből fakadóan elengedhetetlen az internetes kapcsolat - például a feedolvasók. Ha egy helyen a neten tartunk mindent, akkor teljes megkötés nélkül használhatunk bármilyen gépet. Tudunk akárhol dolgozni, csak egy számítógépünk legyen kéznél. A webes alkalmazásoknak is meg vannak azért a hátrányai. Míg egy asztali levelezőprogrammal akkor is el tudjuk olvasni a régebbi leveleinket, ha nincs internetkapcsolat, a gmail és társai by definition használhatatlanok így… vagy mégse? Erre lehet megoldás a Google Gears és más hasonló megoldások: A dolog lényege ugyanis, hogy a webes alkalmazás akkor is működjön tovább, ha nincs elérhető internetkapcsolat. Persze nyilvánvalóan nem teljesértékűen, de valamennyire akkoris.

A Google maga a Readert teszi elérhetővé a Gearsen keresztül offline és a Basehez tutorialt is írtak, hogy hogyan készítsünk saját offline is működő webes dolgokat. Ahhoz, hogy a Readert hatásosan használhassuk offline, persze érdemes szétválasztani a teljes és a részleges feedeket, továbbá a sharedtől is el kell búcsúzni. (A Baset bevallom, én nem használom). A Reader egyébként nekem még soha nem szinkronizálódott sikeresen.

Szerintem két olyan terület van, ahol nagyon hasznos lehet a Gears. Az egyik a Zoho egyes termékei, a másik a Remember the Milk. Offline is taskokat tudunk felvinni és nyilvántartani a RtM-mel, és a legközelebbi kapcsolódáskor ezek szinkronizálódnak az online accountunkkal, míg a Zohóval folytathatjuk a munkát offline, majd később az irományainkat fellőhetjük a felhőkbe.

Külön jó pont, hogy a Zoho rákérdez, hogy melyik doksikat akarjuk szinkronizálni, nem írja felül automatikusan a neten tárolt darabokat. (Az egy külön hosszú téma lenne, hogy az online office-szerű alkalmazásoknak van-e hasznuk, és egyébként remek flame wart is lehetne folytatni róla, szerintem igen, meg akinek már szállt el merevlemeze, az is tudja értékelni, ha például véres verejtékkel összeszedett irodalomjegyzékek megvannak, és rövidebb dolgok írására is kiválóan alkalmas. A prezentációkészítője is elég egy félig-meddig digerati számára.)

A dolog technikailag a következőképpen néz ki: a Gears egysrészt egy webszervert tartalmaz, amely cacheli a különböző fileokat és az alkalmazások számára elérhetővé teszi őket, van benne egy adatbázis, valamint egy worker thread pool is, ami elméletileg gyorsítja a webes alkalmazásokat. A cucc egyébként alapvetően FF 1.5 és afeletti verziószámú változatain, valamint IE 6.0+-on megy, de elvileg készül a Safari-s változat is. Oprendszerből az OSX 10.2+, Windows XP és Vista, valamint Linux rendszereket kedveli, a Google infói alapján. Ami igazán egzotikus lehet, hogy mondjuk a Salesforce Force.com platformjára Google Gearssel lehet offline is programokat írni, sőt egy elég hosszú wikioldal is van hozzá. Ne is kérdezzétek, nem próbáltam.

A Gears egyébként a 'New BSD License' feltételei szerint elérhető open source alkalmazás (azaz akármilyen szoftverbe beépíthető, megkötés nélkül), és jelenleg developer-only release-nek tartják, azaz egyelőre nem hétköznapi 'fogyasztók' részére.

Végül is nekem eléggé geek dolognak tűnik a Gears, tekintve, hogy bizonyos dolgok korlátozottan használhatóak benne, persze béta, de el tudok képzelni olyan szituációt, amikor hasznos lehet. (Iwiw on GGears :) ). Hosszab kalandozás alatt alkalmas lehet, hogy nyereg alatt puhítsuk a dokumentumokat és a kódot.

Jelen cikk a Zoho writeren készült - félig offline használatban.

(A vendégcikket Caracallától kaptuk, ezúton is köszönjük.)