Milliószor elmentem mellette (nagy hiba volt), mire egy kedves barátom azzal tuszkolt be a Simplon ajtaján, hogy elképzelni sem tudna jobb helyet a beszélgetésünkhöz, mint az Imádott Kávézóját.
Első benyomás a helyről: sötét. Második: még annál is sötétebb, főleg a kávébarna falak és az ablakok hiánya, valamint a -1 méter mélység miatt. De mindez csak a Móricz Zsigmond tér fényes forgatagából beesve tűnik problémának. A hely varázsa pontosan ebben lakik. A kis előtér (apró asztalok székekkel) lefele vezető lépcsőben folytatódik (balra a pult) majd hátul, egy magasabb részen lévő, egyben dohányzásra kijelölt hely (továbbra is kis asztalok, azonban falból kialakított párnázott kanapé-szerűsggel). A hely fizikai adottságai alapján minden épeszű ember számára világos, hogy a hely alkalmatlan egy kávézónak. Mégis az olyan belső megoldások teszik szerethetővé a helyet, mint a merész sötétbarnára festett falak, és az apró megoldások (lépcsőkorlátra kifeszített filmszalag-díszítés).
Tagadhatatlan, hogy nem egy New York (vagy Japán) kávéház vagy egy Centrál, mégis a mozi süllyesztett folyosójából kialakított kávézó a sötétbarnára festett falaival, csendes nyugalmával és a kedvező áraihoz képest (és attól függetlenül is) isteni kávéjával egyértelműen ideális hely munkához, gondolkodáshoz, személyes találkozóhoz, vagy akár két program között egy szendvicsre és az e-mailjeid megválaszolására.

Jó bornak nem kell cégér- mondják, a Simplon diszkrét megjelenése és szinte észrevétlen jelenléte ellenére mindig majdnem tele van. Ha egyszer benézel, te is megtudod miért.
Elküldés
Link mentése
Hozzászólás RSS
Trackback cím
Lehet túl nagy elvárással léptem be. A hely hangulata megfogott. Hosszú kávét kértem és wifi jelszót. A hosszú kávé mérete dupla presszóval vetekedett, cserébe igazán ízletes volt, és egyáltalán nem kaptam tőle koffeinsokkot, mint egy dupla presszótól.
A wifi nekem nem működött, de láttam másokat, akik lelkesen neteztek, feltételezem a hiba az én készülékemben volt.
Martina igen, valószínű a te készülékedben volt a hiba. az enyém sem műkszik ott wifin, de lehet kérni kábelt és úgy csatlakozni a nethez. ebben a formában teljesen tökéletes.
A kábelre nem gondoltam, csak furcsállottam, hogy nem megy a wifim. Jó lenne tudni, hogy miért nem megy…
ez jó kérdés. szerintem nem elég erős a jel. pl. az én notim amúgy is egy csomó helyen - sajnos - nem lát hálózatot, ahol pl. a MacBook simán.
Általában nem panaszkodhatom erre, legalábbis összehasonlítva a barátom Dell-jével… Majd kiderítjük
nem tudom. nekem msi-m van, 12”-os.
Fujitsu Siemens Lifebook S series. 3 éves. Winxp-vel.
na hát nekem ez így nem mond semmit, meg amúgy sem vagyok egy nagy hardveres.
Tegnap elmentem elötte autóval és nagyon úgy tűnik, hogy épp felújítás alatt van.
Karácsonyra leszedték a címtáblát is. Úgy sejtem, hogy bezárt.
BUÉK
lehet, hogy tényleg csak felújítás. mostanában nem jártam arra.
Kinyított,és nagyon jó lett a hely,nézzétek meg!
Igen, kinyitott és mindenkit szeretettel várnak, valóban nagyon jó hely teljesen megújultak, és a wifi-jük is jó!!! Átalakultak, de így jobb. Gyertek találkozzunk itt.
Igen kinyitottak, de nem a régi, új a csapat, valószínű új a tulaj is. Nekem nem a megszokott érzést adja..:(
no igen, wake-nek igaza van. más a csapat. eltűnt az alternatív életérzés, de ettől függetlenül így is szimpi a hely… legalábbis nekem.
wake! mi bajod az új csapattal? szerintem tök rendik voltak! vagy neked volt valami gondod velük? és en1! nem értem mi az, hogy eltűnt az alternatív életérzés? hisz a stílus szerintem sokkal jobb, a kínálatuk és jobb és a wifijük is jobban működik, legalábbis nekem ez volt a tapasztalatom. Voltuk párszor a barátnőmmel és nem vettünk észre rosszabb dolgot.
A nyitás utáni első napokban voltunk ott, limonádét kértünk és egy cafe lattet. 30 percet vártunk rá, ráadásul a limonádé még csak nem is hasonlított a régi ízhez. De a héten megyek megint és tesztelek!:)
Jó látni, hogy egyes helyekhez ilyen erősen kötődtök. Ha küldenétek beszámolót, vagy javasolnátok helyet, hogy hova menjünk, azt szívesen vesszük!
A Kecskeméti utcában van egy hely, Coffeinn kávézó, még kicsit kezdők, de alakul a dolog szerintem, wifi is van és meleg kaja, érdemes megpróbálni. Ma van találkám a Simplonba, kíváncsi vagyok…:)
Hali! Milyen volt a Simplon? Ha új csapat van, miért csodálkozol, hogy más az íz? Bár egy limonádé annyira nem lehet eltérő? (Víz+citromlé+cukor) Nem? Amúgy a törzshelyeket illetően szerintem ha valakinek valami beválik, akkor miért változtatna rajta. Mármint a helyen. Abban meg egyet kell értenünk, hogy í kivülálló mindig mindent másképp lát, biztos mindenkinek lenne ötlete mit kellene másképp csinálni itt vagy ott. Nem? Wake! Mit csinálnál másképp a Simplonban, hogy jó legyen? Nekem pl. egy kicsit sötét, (bár van aki meg ezt szereti) Szóval?
Amikor először megnyitott sokat jártam be. Nagyon tetszett, a hely stílusa. Az italok, kávék minősége kiváló volt. Rendszeresen ittam ott ír kávét, mert úgy készítették, ahogy a nagykönyvben megvan írva.
Mióta újra megnyitott, 3x voltam bent. Mindháromszor csalódtam
De a legnagyobb csalósás az ír kávé volt. Nyomokban sem hasonlított a régire. Sőt…:( tejeskávét kaptam barna cukorral és !spray-s tejszínhabbal a tetején.
Jó hely volt, most már csak egy kávézó a többi közül.
@Kata: hol találsz ma már olyan (normális árral számoló) kávézót, ahol a tejszínhab nem spray? (Tényleg érdekelne.)
Sajnos egyre inkább eltűnnek az IGAZI kávézók és felváltják a helyüket az amerikai típusú fogd és vidd helyek. Ahol még akkor sem tudják, hogy hogy iszod a kávét, ha 100x jársz ott.:)
Igazi tejszínhabot pedig nem nehéz csinálni és nem is sokkal drágább. Az viszont alap egy helynél, ami kávézónak hívja magát, hogy az eredeti receptekkel dolgozzon. (de lehet én vagyok túl finnyás:))
Egyébként a múltkor én is próbálkoztam megint a Simplonnal, most melange-ot ittam és olyan vastag mézréteg volt az alján, hogy ihatatlanná vált.
Szóval én is kíváncsi vagyok, merre van még jó kávézó..
@wake: Én a Café Aloé rendszeres látogatója vagyok (Zichy Jenő u. 37), ahol ugyan doboz hab van, viszont mindig úgy kapom a kávém (és a teám), ahogy szeretem (avagy ahol még van törzsvendég).
Másfelől az Andrássy úton az Operánál van a Wine and Café, ahol úgy láttam, rendes kávét készítenek, s ahol szívesen csekkolnám újra a kávékínálatot.
Én tudok, nem egy helyet ahol a tejszínhab valódi. Egyik kedvenc helyem a Csészényi kávézó, ott még kávé fajtát is választhatsz(1013.Bp. Krisztina krt. 34.) De az ír kávé receptjét talán már sehol sem követik.
Ami a Simplont illeti, negyedik alkalommal is csalódás a kávémon nulla hab, valami híg izé volt. A Simplon ahogy a neve is mutatja, egy teljesen szimpla hely.
Sziasztok!
Majd meglesem az ajánlott kávézókat, köszönöm.:)
Bár nemrég mi is találtunk egy jó helyet: Chili Café, a Tompa u. elején. És a melange isteni..:)
@Kata: Kösz az ötletet. A Csészényi jó pofa volt, tényleg hangulatos (wifit nem néztem, nem volt nálam gép). Klassz kávé és kakaó ajánlat van, a kávéból volt koffeinmentes is (este 7-kor ez előny). A bor finom volt (azaz adtak a minőségre itt is).
A szendvicsek jók, bár a Club Sandwich (http://en.wikipedia.org/wiki/Club_sandwich) csak annyiban volt klubbos, hogy 3 kenyér volt, közte töltelék és fogpiszkáló tartotta össze, ettől még finom volt és gyógyír morgó gyomromra. A Classic club Sandwich se volt rossz ízre, de a receptet itt sem követték, az Olasz Meló fantázia nevű viszont egyértelműen pozitív értékelést kapott.