Galéria Café Pub

január 15th, 2008

Ezúttal a belvárosba vezetett neonomád expedíciós utam, és a furcsa nevű Galéria Café Pub-ban végződött. A hely a Wesselényi és Akácfa utca sarkán található, de hogy miből élhet, arra sajnos rövid ottartózkodásom alatt nem sikerült rájönni. Mert semmi extra nincs a helyben, azt leszámítva, hogy elég gyors a wifi (ami vendégeknek ingyenes, a kódot a pincérnőtől tudhatod meg).

Átlagos hely, átlagos árakkal, hangulat semmi, és ember se nagyon ebédidőben (najó, utána kb. fél órával). Ehetsz, ihatsz, amit akarsz, az étlap maga egész vállalhatónak tűnik. Összesen egy kis sarok van az emeleten, ahol vannak kanapék és néhány fotel, egyébként az obligát vendéglátóipari faszék a meghatározó, ami hosszú távon nem annyira kényelmes (plusz néhány olyan szék tartalékban, amilyet utoljára középiskolában láttam). Pozitívum, hogy van hálózati csatlakozó majd' minden asztalnál, így legalább nem fenyeget a veszély, hogy lemerül a notebookod.

Dolgozni végül is lehet itt, mert nincsen hangos társaság, ami zavarna. De csak abban az esetben gyere ide, hogyha el tudsz vonatkoztatni a zenei kínálattól, ami a méltán alig hallgatott Sztár rádió teljes archívumától Dw1 "Milyen gagyikat hallgattunk mi régen?" témában írt bejegyzésének tartalmáig terjed. Mindezt ráadásul nem valami halkan, bár valószínűleg lejjebb veszik a hangerőt, ha szólsz.

Ha éppen erre jársz, és meg akarsz inni egy teát/kávét, jó választásnak tűnhet, de törzshelynek nem hiszem, hogy beválna.

Wifi: 5/5 (gyors, nem szakad) Hangulat: 0,5/5 (amikor ezt írom, Eddy Grant "Joanna Give Me Hope" című örökzöldje megy, lefojtva a megelőző "Kör közepén állok" élő felvételt. Kell ennél többet írni?)

Cafe Limoneti

január 2nd, 2008

Munka után nem volt kedvem hazamenni, és találkozni is kellett egy-két emberrel meg végre dolgozni is, így bevettem magam a legközelebb eső helyre, ahol van wifi, és lehet neonomádkodni. Így esett a választás a Material lakberendezési áruházban található, rendkívül informatív honlappal rendelkező Cafe Limonetibe.

Nem mondom, hogy rossz választás volt, de a tökéletestől még messze van a hely. A üzletház alsó szintjén található, aminek megvan az az előnye, hogy hatalmas tér magasodik a kávézó fölé, így bezártság-érzetünk szinte biztos, hogy nem lesz. Hátránya is van ennek az áruház-dolognak persze: hangos a zene (bár nem karácsonyi zene szól, ezért jár a csoki), és valószínűleg nagy a zaj, ha sokan vannak. De most alig vannak, úgy látszik, ide még nem jutott el a karácsonyi konzumidiotizmus szelleme. A berendezés tradicionális minimálprosztó, a letisztultnak hitt kényelmetlenség magasiskolája. Bár a kanapék kényelmesek, ezt muszáj felírni a pozitívumok közé.

Neonomádoknak akkor érdemes csak idejönni, ha a munkaeszköz jól el van látva töltéssel, mert konnektort nem nagyon találtam sehol se, ahova a töltőt be lehetne dugni. Ez pedig igen nagy hátrány, bár valószínűleg nem is ez a közeg a célközönség.

Sebesség a LimonetibenBár a wifi ingyenes (és eléggé gyors is, ahogy a mellékelt ábra mutatja), de ahhoz, hogy használni tudjuk, szükség van a kulcsra is. Amit a pincérnő nem ad meg, hanem saját maga gépeli be a szükséges helyre. Vicces? Igen. Nem tudom, hogy csak most él ez a rendszer, mikor alig vannak a kávézóban, vagy mindig, mindenesetre érdekes egy megoldás. Nem úgy tűnik, mintha sok vendég fordulna meg itt, bár az áruház forgalmát nem ismerem, lehet hogy napközben van itt a nagy őrület, és ilyenkor már lecsengőben van a forgalom. De legalább így nincsen sok zavaró tényező (a nem annyira halk plázazenét leszámítva).

Árak normálisnak mondhatók, bár vannak szendvicsek, amik ár-érték aránya furcsa diagramot eredményezhet, de a tea/kávé vonalon a Budapesten megszokottat hozza a hely. Szükség esetén még nagyobb kajákat is lehet rendelni, de ezek árát nem sikerült megtudni.

Wifi: 4/5 (meglepően gyors, de ez a jelszavas procedúra nem kéne)
Hangulat: 3/5 (tipikus plázafíling, annak minden előnyével és hátrányával)

Eckermann

december 13th, 2007

A Ráday utca isten háta mögötti a körúthoz közelebb eső felében található a jellemzően német célközönségre beállt Eckermann Café.

A hely felépítését elsősorban a kétszemélyes asztalok jellemzik, de találunk nagyobbakat is. A fal menti kanapészerűségekben van beépített konnektor, ami nagy pozitívum az idetévedő nomádnak. A wifi megfelelő: Párszor szakadt, a sebességre viszont nem lehetett panasz.

A hely ételeket is árul… sőt egészen jó konyhájuk van. A aktuális napi választék ki van írva a falra. Ez egy elég változatos, de rövid napi választékot eredményez. Látszik, hogy a hely visszatérő vendégekkel számol.

Az árak korrektek. (Kávék, üdítők 3-500 forint; ételek 800-2000 forint.) A zene halk chill-out jazz. Az italok közül kiemelkedik a tea- és kávéválaszték. Hagyományos kávéházi hangulat jellemzi: laptopos, újságolvasó vagy halkan beszélgető vendégek.

Wifi: 4/5 (néha szakad, de elfogadható sebességű)
Atmoszféra: 4/5 (Kellemes, csendes hely…)

California Cofee Company, Múzeum körút

december 12th, 2007

A CCC Múzeum utcai kávézókomplexuma annyira új, hogy sem a cég honlapján sem a Hotspotteren nincs fent. Nekünk mégis sikerült megtalálni és kipróbálni, alkalmas-e nomadizációra.

A legjobb és egyetlen itthon is jelenlévő Starbucks klón szereti az óriási tereket. A Múzeum utcai kávézó egy hatalmas, üldögélős földszintből és egy részben dohányzó galériából áll. A légtér egységes, a füstmentesítést elszívókkal oldották meg. Háttérzenéül valami lounge szolgált, a műfaj teljes jellegtelenségének köszönhetően konkrét emlékeim nincsenek róla. A kávét amerikai módi szerint főzik, azaz gyenge lötty hosszúra eresztve, enyhén. Figyelemre méltóan jók, és a Gloria Jean's-hez képest rendkívül olcsók, a muffinok és a szendvicsek.

A rendeléshez járó wifi jeggyel másfél óráig használhatjuk a CCC hotspotját, feltéve, hogy a tíz karakteres alfanumerikus felhasználónevet és a hasonlóan gépelésbarát jelszót sikerült beírni. A készen vásárolt megoldásról persze nem a kávézó tehet, de ettől még stresszes csatlakozni. A két alkalomból egyszer remekül használható volt a wifi, másodszorra viszont a guglira is perceket kellett várni. Ebben a formájában munkára nem ajánlom a helyet.

Pluszpont minden otaku számára a kávézóban tanuló aranyos keleti lányok, a normális, hétköznapi emberek pedig a készséges személyzetnek és csinos pultoslányoknak örülhet.

Hangulat: 4/5 (kávézó nagyüzem, annak minden jellegzetességével)
Wifi: 2-3/5 (megbízhatatlan)

Café Macchiato, Hévíz

december 6th, 2007

A belföldi turizmus egyik kedvelt célpontja a város; elsősorban ugye a termálvízért szeretjük. A nyaraló, panzió és szállodaövezetben egymást érik a jobbnál jobb kávézók, sörözők, borozók, éttermek, cukrászdák, azonban eddig nem dokumentált, működő, nyílt hotspotra sehol sem bukkantunk. A hotspots widget adatai szerint Hévízen csupán egyetlen ingyenes hozzáférés van, ezt voltunk kénytelenek tesztelni egy wellnesses hosszú hétvégén.

Read the rest of this entry »

Egységes wifi kiírás

december 6th, 2007

Kellene valami egységes wifi kiírás ott, ahol van valamilyen módon használható megosztott elérés. Rajta kellene lennie, hogy mi a csatlakozás neve, ha van titkosítás, akkor az milyen fajta, ingyenes vagy fizetős, és ki ad jelszót, ha kell.

Ma például a Godot-ban voltam, ahol elvileg van wifi, de egy félszóval odadobott jelszó nem volt elég kiválasztani a 7-8 hozzáférés közül a jót.

Egy ilyen kiírás egyébként egyben reklámfelület is lehetne például annak a cégnek, aki az internet kapcsolatot biztosítja…

Gloria Jean’s, Hősök tere [update]

december 6th, 2007

Gloria Jean's Coffees, Hősök tere

Beleszerettem. Mondhatni első látásra, mert ez volt az első élményem a hellyel. Azért ehhez hozzá tartozik, hogy a közelben lakva évek óta vágyom egy közeli, hangulatos, neonomád életmódot támogató kávézóra. Egy idő után feladtam a keresést és főleg másfelé járok. Most viszont nagyon kellett a közelben egy ilyen hely, és eszpee javaslatára a korábbi GJ's bejegyzéshez tartozó negatív tapasztalatom ellenére adtam neki egy esélyt.

S

A kínálatról sok szót nem ejtek, azt a másik bejegyzésben elolvashatjátok. Talán csak annyit, hogy a banános muffin is mennyei, és a kedvenc italom a Hot Chocolate with Marshmallows lett. Említésre méltó még az italokra járó 20% diákkedvezmény. A Wifivel itt nem volt semmi gond, sőt kifejezetten gyorsnak éreztem.

Az épület az Andrássy út házaihoz hasonlóan a neoreneszánsz stílusban épült. Több egymásba nyíló szoba található a kávézóban, és kedvünkre választhatunk az alacsony vagy tágas fotelek és az egyszerűbb székek között. Van kétszemélyes asztal és tízszemélyes kerekasztal is. Talán a hely méretéből adódik, hogy a látogatók száma alacsonynak tűnt. Bár valószínűleg turistaszezon alatt sokkal többen járnak errefelé.

Neonomádok GJ's-ben

A hely varázsát sok apró dolog adja. Egyik a kellemes és változatos háttérzene, amelynek hangerejét szobánként lehet állítani a villanykapcsolók mellett található kapcsolók segítségével. Ez csak finomhangolásra alkalmas, de a pultnál akár teljesen ki is lehet kapcsoltatni. A másik dolog, ami nekem nagyon tetszett, hogy az egyik szobában egy polcra társasjátékok voltak kirakva, így a hely baráti társasággal ilyen jellegű kikapcsolódásra is alkalmas. És persze ott van a kilátás a Hősök terére, amit kevés más budapesti hely tudna felülmúlni.

Ajánlom mindenkinek a helyet egyszerű kávézásra, baráti beszélgetés vagy akár tárgyalás helyszíneként és természetesen neonomádkodásra. Ha nem lennének magyar szemmel nézve ennyire magasak az árak, akkor engem biztos a törzsvendégeik között tudhatnának.

Wifi: 5/5 (nem volt vele gond, és még gyors is volt)
Atmoszféra: 5+/5 (legjobb)

[Update]: további képek on Flickr

Chili bár

november 29th, 2007

Sok hatalmas előnye van a kilencedik kerületi Chili Bárnak. Kezdésnek ott van rögtön az, hogy egy saroknyira van a lakásomtól. Aztán másodiknak, hogy netszolgáltató a szomszédja. Harmadszor pedig, hogy iszonyat jó stílussal sikerült berendezni a helyet. A galérián található elheverős, párnás-kanapés részen két társaság tud egymás mellett szórakozni vagy éppen nomádkodni. A lenti részt asztalok töltik be, normális kávézós berendezéssel.

Eddig még nem sikerült úgy a Csiliben járni, hogy ne finom jazzess funkos zenék szóltak volna. A Mas Que Nada pedig úgy megy a megabithez, mint marhához a vörösbor. Rátok marad eldönteni, hogy előny-e vagy hátrány, hogy pincért viszonylag ritkán látni a galérián. Ha egyszer megjelenik, alaposan be kell rendelni kávéból.

A kávéárak normálisak, háromszázegynéhány forint egy melange, az ennivalók viszont bőven ezer forint felett kezdődnek. Szerencsére ott a szomszédban Marika néni hamburgerezője kávézója. De ez már egy másik történet.

Wifi: 5/5 (Egyszer láttunk két megabájtot is. Másodpercenként… ez 16 megabit)
Hangulat: 5/5 (Finom jazzes, funkos.)