'jó_kávé' címke archívuma.

Budapesti hely

Coffeinn: ebéd, kávé, internet

Ironikus módon pont a belvárosban járva ütközik az ember néha abba a próblémába, hogy van még egy órája a következő találkozóig, ráférne egy kávé, de igazából enne is valamit (és nem ezer forintos közepesen jó szerndvicset), de kimászni egy távolabbi bevált helyre: az már időben nem fér bele, mert át kéne nézni az emaileket felkészülni a találkozóra/vizsgára. Ebbe a szituációba a kiskörút környékén  gyakran kerültem. Aztán kora ősszel a Kálvin felől indultam a Ferenciek felé a Kecskeméti utcán haladva, amikor feltűnt a nemrég megnyitott Coffeinn.

undefined

A helyet azóta összesen háromszor teszteltem. A tapasztalatok dióhéjban:

    Pozitívumok: 
  • könnyen megközelíthető
  • finom a kávé
  • van fenti, csendesebb rész
  • van dohányzó és nemdohányzó rész
  • 790 HUF a 3 fogásos napi menü
  • a napi menüben nem extra adagok vannak, bár épp jól lehet lakni, ellenben 3/3 alkalommal jó volt a konyha.
  • a felszolgálók kedvesek és készségesek
    Negatívumok 
  • wifi ugyan van, de a mac-et egyszer sem engedte fel, bár a személyzet mondta, hogy jelezték a tulajnak többször is, tehát lehet, hogy történt azta előrelépés az ügyben
  • általában sokan vannak, főleg 11 és 3 között
  • amikor sokan vannak, akkor általában joghallgatóktól nyüzsög a hely, tekintve, hogy az ÁJK-val szemben van.
  • konnektor van lent és a felső szinten is, de nem minden asztalnál

Budapesti hely

Simplon - nem egy szimpla hely

Milliószor elmentem mellette (nagy hiba volt), mire egy kedves barátom azzal tuszkolt be a Simplon ajtaján, hogy elképzelni sem tudna jobb helyet a beszélgetésünkhöz, mint az Imádott Kávézóját.

Simplon

Első benyomás a helyről: sötét. Második: még annál is sötétebb, főleg a kávébarna falak és az ablakok hiánya, valamint a -1 méter mélység miatt. De mindez csak a Móricz Zsigmond tér fényes forgatagából beesve tűnik problémának. A hely varázsa pontosan ebben lakik. A kis előtér (apró asztalok székekkel) lefele vezető lépcsőben folytatódik (balra a pult) majd hátul, egy magasabb részen lévő, egyben dohányzásra kijelölt hely (továbbra is kis asztalok, azonban falból kialakított párnázott kanapé-szerűsggel). A hely fizikai adottságai alapján minden épeszű ember számára világos, hogy a hely alkalmatlan egy kávézónak. Mégis az olyan belső megoldások teszik szerethetővé a helyet, mint a merész sötétbarnára festett falak, és az apró megoldások (lépcsőkorlátra kifeszített filmszalag-díszítés).

Tagadhatatlan, hogy nem egy New York (vagy Japán) kávéház vagy egy Centrál, mégis a mozi süllyesztett folyosójából kialakított kávézó a sötétbarnára festett falaival, csendes nyugalmával és a kedvező áraihoz képest (és attól függetlenül is) isteni kávéjával egyértelműen ideális hely munkához, gondolkodáshoz, személyes találkozóhoz, vagy akár két program között egy szendvicsre és az e-mailjeid megválaszolására.

Sávszél a Simplonban

Jó bornak nem kell cégér- mondják, a Simplon diszkrét megjelenése és szinte észrevétlen jelenléte ellenére mindig majdnem tele van. Ha egyszer benézel, te is megtudod miért.

Budapesti hely

Eckermann

A Ráday utca isten háta mögötti a körúthoz közelebb eső felében található a jellemzően német célközönségre beállt Eckermann Café.

A hely felépítését elsősorban a kétszemélyes asztalok jellemzik, de találunk nagyobbakat is. A fal menti kanapészerűségekben van beépített konnektor, ami nagy pozitívum az idetévedő nomádnak. A wifi megfelelő: Párszor szakadt, a sebességre viszont nem lehetett panasz.

A hely ételeket is árul… sőt egészen jó konyhájuk van. A aktuális napi választék ki van írva a falra. Ez egy elég változatos, de rövid napi választékot eredményez. Látszik, hogy a hely visszatérő vendégekkel számol.

Az árak korrektek. (Kávék, üdítők 3-500 forint; ételek 800-2000 forint.) A zene halk chill-out jazz. Az italok közül kiemelkedik a tea- és kávéválaszték. Hagyományos kávéházi hangulat jellemzi: laptopos, újságolvasó vagy halkan beszélgető vendégek.

Wifi: 4/5 (néha szakad, de elfogadható sebességű)
Atmoszféra: 4/5 (Kellemes, csendes hely…)

Budapesti hely

California Cofee Company, Múzeum körút

A CCC Múzeum utcai kávézókomplexuma annyira új, hogy sem a cég honlapján sem a Hotspotteren nincs fent. Nekünk mégis sikerült megtalálni és kipróbálni, alkalmas-e nomadizációra.

A legjobb és egyetlen itthon is jelenlévő Starbucks klón szereti az óriási tereket. A Múzeum utcai kávézó egy hatalmas, üldögélős földszintből és egy részben dohányzó galériából áll. A légtér egységes, a füstmentesítést elszívókkal oldották meg. Háttérzenéül valami lounge szolgált, a műfaj teljes jellegtelenségének köszönhetően konkrét emlékeim nincsenek róla. A kávét amerikai módi szerint főzik, azaz gyenge lötty hosszúra eresztve, enyhén. Figyelemre méltóan jók, és a Gloria Jean's-hez képest rendkívül olcsók, a muffinok és a szendvicsek.

A rendeléshez járó wifi jeggyel másfél óráig használhatjuk a CCC hotspotját, feltéve, hogy a tíz karakteres alfanumerikus felhasználónevet és a hasonlóan gépelésbarát jelszót sikerült beírni. A készen vásárolt megoldásról persze nem a kávézó tehet, de ettől még stresszes csatlakozni. A két alkalomból egyszer remekül használható volt a wifi, másodszorra viszont a guglira is perceket kellett várni. Ebben a formájában munkára nem ajánlom a helyet.

Pluszpont minden otaku számára a kávézóban tanuló aranyos keleti lányok, a normális, hétköznapi emberek pedig a készséges személyzetnek és csinos pultoslányoknak örülhet.

Hangulat: 4/5 (kávézó nagyüzem, annak minden jellegzetességével)
Wifi: 2-3/5 (megbízhatatlan)

Budapesti hely

Gloria Jean’s, Hősök tere [update]

Gloria Jean's Coffees, Hősök tere

Beleszerettem. Mondhatni első látásra, mert ez volt az első élményem a hellyel. Azért ehhez hozzá tartozik, hogy a közelben lakva évek óta vágyom egy közeli, hangulatos, neonomád életmódot támogató kávézóra. Egy idő után feladtam a keresést és főleg másfelé járok. Most viszont nagyon kellett a közelben egy ilyen hely, és eszpee javaslatára a korábbi GJ's bejegyzéshez tartozó negatív tapasztalatom ellenére adtam neki egy esélyt.

S

A kínálatról sok szót nem ejtek, azt a másik bejegyzésben elolvashatjátok. Talán csak annyit, hogy a banános muffin is mennyei, és a kedvenc italom a Hot Chocolate with Marshmallows lett. Említésre méltó még az italokra járó 20% diákkedvezmény. A Wifivel itt nem volt semmi gond, sőt kifejezetten gyorsnak éreztem.

Az épület az Andrássy út házaihoz hasonlóan a neoreneszánsz stílusban épült. Több egymásba nyíló szoba található a kávézóban, és kedvünkre választhatunk az alacsony vagy tágas fotelek és az egyszerűbb székek között. Van kétszemélyes asztal és tízszemélyes kerekasztal is. Talán a hely méretéből adódik, hogy a látogatók száma alacsonynak tűnt. Bár valószínűleg turistaszezon alatt sokkal többen járnak errefelé.

Neonomádok GJ's-ben

A hely varázsát sok apró dolog adja. Egyik a kellemes és változatos háttérzene, amelynek hangerejét szobánként lehet állítani a villanykapcsolók mellett található kapcsolók segítségével. Ez csak finomhangolásra alkalmas, de a pultnál akár teljesen ki is lehet kapcsoltatni. A másik dolog, ami nekem nagyon tetszett, hogy az egyik szobában egy polcra társasjátékok voltak kirakva, így a hely baráti társasággal ilyen jellegű kikapcsolódásra is alkalmas. És persze ott van a kilátás a Hősök terére, amit kevés más budapesti hely tudna felülmúlni.

Ajánlom mindenkinek a helyet egyszerű kávézásra, baráti beszélgetés vagy akár tárgyalás helyszíneként és természetesen neonomádkodásra. Ha nem lennének magyar szemmel nézve ennyire magasak az árak, akkor engem biztos a törzsvendégeik között tudhatnának.

Wifi: 5/5 (nem volt vele gond, és még gyors is volt)
Atmoszféra: 5+/5 (legjobb)

[Update]: további képek on Flickr

Budapesti hely

Gloria Jean’s Mammut [update]

A hely kialakítása érdekes. A fotelek nagyon kényelmesek, de sehogy nem alkalmasak a laptop tartására. Viszont van külön nekik kialakított pult az ablaknál konnektorokkal. (Panoráma a Mamut tetejéről… wow.)

Az árak korrektek: hosszú kávé+csokis muffin=1200 forint. Ez mocskosul drágának tűnik, de a capuccino rendes capuccino, a kávé nagyon jó, a csokis muffin pedig a legjobb, amit valaha ettem. Minden pénzt megér.

A negatív tapasztalatokat is persze napokig sorolni lehetne. A Wifi most éppen nem működött. (A személyzet erről nem is tudott, de kódot kaptunk a kávéhoz.) Szokott jó lenni.

Halk zene, kellemes hangulat, beszélgető emberek nagy tea és kávé választék, nagyon finom sütik. Ha a wifi menne azt mondanám, hogy mindennapi neonomádkodásra megfelel, de nem a szokványos hely; a nem működő wifi miatt viszont kiesett, de mondjuk tárgyalni, vagy csak kicsit kikapcsolódni jó lehet. Később még visszajövünk ellenőrizni.

[update] Bréking: megy a wifi. A múlt héten jártam itt újra, és gond nélkül működött. Sőt még gyors is volt. Végül egy tipp, ha valaki fotelben szeretne dolgozni, de merül az akksi, akkor a kanapét, vagy az ablak mellett a sarokban levő helyet válassza. A kanapé mögött található konnektorok egyikét lehet innen használatba venni. (LacKac)

Wifi: 4/5 (már megy, és gyors is)
Atmoszféra: 4/5 (tárgyalásra is megfelel, hangulatos)