'kávézó' címke archívuma.

Budapesti hely

Coffeinn: ebéd, kávé, internet

Ironikus módon pont a belvárosban járva ütközik az ember néha abba a próblémába, hogy van még egy órája a következő találkozóig, ráférne egy kávé, de igazából enne is valamit (és nem ezer forintos közepesen jó szerndvicset), de kimászni egy távolabbi bevált helyre: az már időben nem fér bele, mert át kéne nézni az emaileket felkészülni a találkozóra/vizsgára. Ebbe a szituációba a kiskörút környékén  gyakran kerültem. Aztán kora ősszel a Kálvin felől indultam a Ferenciek felé a Kecskeméti utcán haladva, amikor feltűnt a nemrég megnyitott Coffeinn.

undefined

A helyet azóta összesen háromszor teszteltem. A tapasztalatok dióhéjban:

    Pozitívumok: 
  • könnyen megközelíthető
  • finom a kávé
  • van fenti, csendesebb rész
  • van dohányzó és nemdohányzó rész
  • 790 HUF a 3 fogásos napi menü
  • a napi menüben nem extra adagok vannak, bár épp jól lehet lakni, ellenben 3/3 alkalommal jó volt a konyha.
  • a felszolgálók kedvesek és készségesek
    Negatívumok 
  • wifi ugyan van, de a mac-et egyszer sem engedte fel, bár a személyzet mondta, hogy jelezték a tulajnak többször is, tehát lehet, hogy történt azta előrelépés az ügyben
  • általában sokan vannak, főleg 11 és 3 között
  • amikor sokan vannak, akkor általában joghallgatóktól nyüzsög a hely, tekintve, hogy az ÁJK-val szemben van.
  • konnektor van lent és a felső szinten is, de nem minden asztalnál

Budapesti hely

Simplon - nem egy szimpla hely

Milliószor elmentem mellette (nagy hiba volt), mire egy kedves barátom azzal tuszkolt be a Simplon ajtaján, hogy elképzelni sem tudna jobb helyet a beszélgetésünkhöz, mint az Imádott Kávézóját.

Simplon

Első benyomás a helyről: sötét. Második: még annál is sötétebb, főleg a kávébarna falak és az ablakok hiánya, valamint a -1 méter mélység miatt. De mindez csak a Móricz Zsigmond tér fényes forgatagából beesve tűnik problémának. A hely varázsa pontosan ebben lakik. A kis előtér (apró asztalok székekkel) lefele vezető lépcsőben folytatódik (balra a pult) majd hátul, egy magasabb részen lévő, egyben dohányzásra kijelölt hely (továbbra is kis asztalok, azonban falból kialakított párnázott kanapé-szerűsggel). A hely fizikai adottságai alapján minden épeszű ember számára világos, hogy a hely alkalmatlan egy kávézónak. Mégis az olyan belső megoldások teszik szerethetővé a helyet, mint a merész sötétbarnára festett falak, és az apró megoldások (lépcsőkorlátra kifeszített filmszalag-díszítés).

Tagadhatatlan, hogy nem egy New York (vagy Japán) kávéház vagy egy Centrál, mégis a mozi süllyesztett folyosójából kialakított kávézó a sötétbarnára festett falaival, csendes nyugalmával és a kedvező áraihoz képest (és attól függetlenül is) isteni kávéjával egyértelműen ideális hely munkához, gondolkodáshoz, személyes találkozóhoz, vagy akár két program között egy szendvicsre és az e-mailjeid megválaszolására.

Sávszél a Simplonban

Jó bornak nem kell cégér- mondják, a Simplon diszkrét megjelenése és szinte észrevétlen jelenléte ellenére mindig majdnem tele van. Ha egyszer benézel, te is megtudod miért.

Budapesti hely

Tranzit Art Cafe

A Kiskörút-Nagykörút vonzáskörzetétől távolodva mondjuk Kelenföld felé nehezebb netcafét találni. A Tranzit Art Cafe a Kosztolányi Dezső térből Bukarest utca felé beugró parkos területen található. Ez a tér korábban még a szerző gyermekkorának békeidejében Volánbusz pályaudvarként funkcionált. A város növekedésével a végállomás kikerült az Etele térre, majd a régi állomásépület sokáig romosan állt és évekig tanakodtak a felhasználása felől. Az ötlet, hogy egy félig szabadtéri, az állomásépületben pedig félig fedett szórakozóhely jöjjön létre viszonylag hamar megszületett, ám a lakók azonnal megvétózták, ami nem csoda, hiszen örültek, hogy megszabadultak az egész nap nagy forgalmat bonyolító emberelosztó központtól.

Végül megnyílt a Tranzit Art Cafe mely a tavaszi és nyári időben a tökéletes hely munkára, vagy csak olvasásra. A tér meglepően csöndes ahhoz képest, hogy csak egy ugrásra van a Móricztól. A korábbi váró (tetővel fedett, de oldalirányban nyitott) rész most teraszként funkcionál, praktikus járólapokkal van lerakva, melyekre a klasszikus asztal-szék kombináción kívül nagy és kényelmes foteleket is kihelyeztek, mely hosszabb távon kényelmesebb. Akinek még ez is kevés, az pedig az oszlopok közé kifeszített függőágyak egyikét is igénybe veheti. (Vagy ha megtetszett, meg is veheti, az árat feltüntették az étlapon is). Az étlapot egyébként stílusosan egy busz menetlevél-dossziéjához hasonló formátumban hozzák ki. Az árak közepesen drágák, de ezzel feltehetően megfizetjük a zavartalan üldögélést is. Tranzit_savszel

Nem teljesen értettem miért 15 perc egy gyömbér felszolgálása, és a kávéból is ittam már jobbat, ám pincér készséges volt és a rendelés felvételekor megadta a 'Tranzit vendégek' beszélő nevű wifihez tartozó jelszót. Plusz pont jár arra, hogy gondoltak a kisgyermekesekre, és a terasz asztaloktól távolabbi végén létrehoztak egy játszósarkot, ahol a kicsik kedvükre tapicskolhatnak, amíg anyu-apu megiszik egy kávét és megválaszolja az emailjeit.

A helyet ajánljuk délutáni ejtőzéshez, személyes találkozóhoz.

(A képeket viztorony-tól kölcsönöztük, ezúton is köszönet érte.)

Budapesti hely

Cafe Limoneti

Munka után nem volt kedvem hazamenni, és találkozni is kellett egy-két emberrel meg végre dolgozni is, így bevettem magam a legközelebb eső helyre, ahol van wifi, és lehet neonomádkodni. Így esett a választás a Material lakberendezési áruházban található, rendkívül informatív honlappal rendelkező Cafe Limonetibe.

Nem mondom, hogy rossz választás volt, de a tökéletestől még messze van a hely. A üzletház alsó szintjén található, aminek megvan az az előnye, hogy hatalmas tér magasodik a kávézó fölé, így bezártság-érzetünk szinte biztos, hogy nem lesz. Hátránya is van ennek az áruház-dolognak persze: hangos a zene (bár nem karácsonyi zene szól, ezért jár a csoki), és valószínűleg nagy a zaj, ha sokan vannak. De most alig vannak, úgy látszik, ide még nem jutott el a karácsonyi konzumidiotizmus szelleme. A berendezés tradicionális minimálprosztó, a letisztultnak hitt kényelmetlenség magasiskolája. Bár a kanapék kényelmesek, ezt muszáj felírni a pozitívumok közé.

Neonomádoknak akkor érdemes csak idejönni, ha a munkaeszköz jól el van látva töltéssel, mert konnektort nem nagyon találtam sehol se, ahova a töltőt be lehetne dugni. Ez pedig igen nagy hátrány, bár valószínűleg nem is ez a közeg a célközönség.

Sebesség a LimonetibenBár a wifi ingyenes (és eléggé gyors is, ahogy a mellékelt ábra mutatja), de ahhoz, hogy használni tudjuk, szükség van a kulcsra is. Amit a pincérnő nem ad meg, hanem saját maga gépeli be a szükséges helyre. Vicces? Igen. Nem tudom, hogy csak most él ez a rendszer, mikor alig vannak a kávézóban, vagy mindig, mindenesetre érdekes egy megoldás. Nem úgy tűnik, mintha sok vendég fordulna meg itt, bár az áruház forgalmát nem ismerem, lehet hogy napközben van itt a nagy őrület, és ilyenkor már lecsengőben van a forgalom. De legalább így nincsen sok zavaró tényező (a nem annyira halk plázazenét leszámítva).

Árak normálisnak mondhatók, bár vannak szendvicsek, amik ár-érték aránya furcsa diagramot eredményezhet, de a tea/kávé vonalon a Budapesten megszokottat hozza a hely. Szükség esetén még nagyobb kajákat is lehet rendelni, de ezek árát nem sikerült megtudni.

Wifi: 4/5 (meglepően gyors, de ez a jelszavas procedúra nem kéne)
Hangulat: 3/5 (tipikus plázafíling, annak minden előnyével és hátrányával)

Budapesti hely

California Cofee Company, Múzeum körút

A CCC Múzeum utcai kávézókomplexuma annyira új, hogy sem a cég honlapján sem a Hotspotteren nincs fent. Nekünk mégis sikerült megtalálni és kipróbálni, alkalmas-e nomadizációra.

A legjobb és egyetlen itthon is jelenlévő Starbucks klón szereti az óriási tereket. A Múzeum utcai kávézó egy hatalmas, üldögélős földszintből és egy részben dohányzó galériából áll. A légtér egységes, a füstmentesítést elszívókkal oldották meg. Háttérzenéül valami lounge szolgált, a műfaj teljes jellegtelenségének köszönhetően konkrét emlékeim nincsenek róla. A kávét amerikai módi szerint főzik, azaz gyenge lötty hosszúra eresztve, enyhén. Figyelemre méltóan jók, és a Gloria Jean's-hez képest rendkívül olcsók, a muffinok és a szendvicsek.

A rendeléshez járó wifi jeggyel másfél óráig használhatjuk a CCC hotspotját, feltéve, hogy a tíz karakteres alfanumerikus felhasználónevet és a hasonlóan gépelésbarát jelszót sikerült beírni. A készen vásárolt megoldásról persze nem a kávézó tehet, de ettől még stresszes csatlakozni. A két alkalomból egyszer remekül használható volt a wifi, másodszorra viszont a guglira is perceket kellett várni. Ebben a formájában munkára nem ajánlom a helyet.

Pluszpont minden otaku számára a kávézóban tanuló aranyos keleti lányok, a normális, hétköznapi emberek pedig a készséges személyzetnek és csinos pultoslányoknak örülhet.

Hangulat: 4/5 (kávézó nagyüzem, annak minden jellegzetességével)
Wifi: 2-3/5 (megbízhatatlan)

Tipp+Trükk

Egységes wifi kiírás

Kellene valami egységes wifi kiírás ott, ahol van valamilyen módon használható megosztott elérés. Rajta kellene lennie, hogy mi a csatlakozás neve, ha van titkosítás, akkor az milyen fajta, ingyenes vagy fizetős, és ki ad jelszót, ha kell.

Ma például a Godot-ban voltam, ahol elvileg van wifi, de egy félszóval odadobott jelszó nem volt elég kiválasztani a 7-8 hozzáférés közül a jót.

Egy ilyen kiírás egyébként egyben reklámfelület is lehetne például annak a cégnek, aki az internet kapcsolatot biztosítja…

Budapesti hely

Gloria Jean’s, Hősök tere [update]

Gloria Jean's Coffees, Hősök tere

Beleszerettem. Mondhatni első látásra, mert ez volt az első élményem a hellyel. Azért ehhez hozzá tartozik, hogy a közelben lakva évek óta vágyom egy közeli, hangulatos, neonomád életmódot támogató kávézóra. Egy idő után feladtam a keresést és főleg másfelé járok. Most viszont nagyon kellett a közelben egy ilyen hely, és eszpee javaslatára a korábbi GJ's bejegyzéshez tartozó negatív tapasztalatom ellenére adtam neki egy esélyt.

S

A kínálatról sok szót nem ejtek, azt a másik bejegyzésben elolvashatjátok. Talán csak annyit, hogy a banános muffin is mennyei, és a kedvenc italom a Hot Chocolate with Marshmallows lett. Említésre méltó még az italokra járó 20% diákkedvezmény. A Wifivel itt nem volt semmi gond, sőt kifejezetten gyorsnak éreztem.

Az épület az Andrássy út házaihoz hasonlóan a neoreneszánsz stílusban épült. Több egymásba nyíló szoba található a kávézóban, és kedvünkre választhatunk az alacsony vagy tágas fotelek és az egyszerűbb székek között. Van kétszemélyes asztal és tízszemélyes kerekasztal is. Talán a hely méretéből adódik, hogy a látogatók száma alacsonynak tűnt. Bár valószínűleg turistaszezon alatt sokkal többen járnak errefelé.

Neonomádok GJ's-ben

A hely varázsát sok apró dolog adja. Egyik a kellemes és változatos háttérzene, amelynek hangerejét szobánként lehet állítani a villanykapcsolók mellett található kapcsolók segítségével. Ez csak finomhangolásra alkalmas, de a pultnál akár teljesen ki is lehet kapcsoltatni. A másik dolog, ami nekem nagyon tetszett, hogy az egyik szobában egy polcra társasjátékok voltak kirakva, így a hely baráti társasággal ilyen jellegű kikapcsolódásra is alkalmas. És persze ott van a kilátás a Hősök terére, amit kevés más budapesti hely tudna felülmúlni.

Ajánlom mindenkinek a helyet egyszerű kávézásra, baráti beszélgetés vagy akár tárgyalás helyszíneként és természetesen neonomádkodásra. Ha nem lennének magyar szemmel nézve ennyire magasak az árak, akkor engem biztos a törzsvendégeik között tudhatnának.

Wifi: 5/5 (nem volt vele gond, és még gyors is volt)
Atmoszféra: 5+/5 (legjobb)

[Update]: további képek on Flickr

Budapesti hely

Chili bár

Sok hatalmas előnye van a kilencedik kerületi Chili Bárnak. Kezdésnek ott van rögtön az, hogy egy saroknyira van a lakásomtól. Aztán másodiknak, hogy netszolgáltató a szomszédja. Harmadszor pedig, hogy iszonyat jó stílussal sikerült berendezni a helyet. A galérián található elheverős, párnás-kanapés részen két társaság tud egymás mellett szórakozni vagy éppen nomádkodni. A lenti részt asztalok töltik be, normális kávézós berendezéssel.

Eddig még nem sikerült úgy a Csiliben járni, hogy ne finom jazzess funkos zenék szóltak volna. A Mas Que Nada pedig úgy megy a megabithez, mint marhához a vörösbor. Rátok marad eldönteni, hogy előny-e vagy hátrány, hogy pincért viszonylag ritkán látni a galérián. Ha egyszer megjelenik, alaposan be kell rendelni kávéból.

A kávéárak normálisak, háromszázegynéhány forint egy melange, az ennivalók viszont bőven ezer forint felett kezdődnek. Szerencsére ott a szomszédban Marika néni hamburgerezője kávézója. De ez már egy másik történet.

Wifi: 5/5 (Egyszer láttunk két megabájtot is. Másodpercenként… ez 16 megabit)
Hangulat: 5/5 (Finom jazzes, funkos.)