Ironikus módon pont a belvárosban járva ütközik az ember néha abba a próblémába, hogy van még egy órája a következő találkozóig, ráférne egy kávé, de igazából enne is valamit (és nem ezer forintos közepesen jó szerndvicset), de kimászni egy távolabbi bevált helyre: az már időben nem fér bele, mert át kéne nézni az emaileket felkészülni a találkozóra/vizsgára. Ebbe a szituációba a kiskörút környékén gyakran kerültem. Aztán kora ősszel a Kálvin felől indultam a Ferenciek felé a Kecskeméti utcán haladva, amikor feltűnt a nemrég megnyitott Coffeinn.

A helyet azóta összesen háromszor teszteltem. A tapasztalatok dióhéjban:
Pozitívumok: - könnyen megközelíthető
- finom a kávé
- van fenti, csendesebb rész
- van dohányzó és nemdohányzó rész
- 790 HUF a 3 fogásos napi menü
- a napi menüben nem extra adagok vannak, bár épp jól lehet lakni, ellenben 3/3 alkalommal jó volt a konyha.
- a felszolgálók kedvesek és készségesek
Negatívumok - wifi ugyan van, de a mac-et egyszer sem engedte fel, bár a személyzet mondta, hogy jelezték a tulajnak többször is, tehát lehet, hogy történt azta előrelépés az ügyben
- általában sokan vannak, főleg 11 és 3 között
- amikor sokan vannak, akkor általában joghallgatóktól nyüzsög a hely, tekintve, hogy az ÁJK-val szemben van.
- konnektor van lent és a felső szinten is, de nem minden asztalnál
T-Com hotspotoknál elvileg mindenhol meglepően sok helyen működő jelszó-felhasználónév kombó a hotspot/hotspot
Napi tippünket hallották, egy jó nagy [verification needed] címkével a végén.
Többször mondtam már, mennyivel jobban szeretem a gépemen futó alkalmazásokat a csak böngészőben elérhetőekkel szemben. Luddita vagyok, tudom, de ha egy mód van rá, inkább használom a levelezőprogramomat, mint hogy akár a GMail ajaxos-hiper-szuper kezelőfelületét használjam.
Nincs annál frusztrálóbb viszont, amikor kávét szürcsölve nem tudom elküldeni a leveleim, mert a kávézó (ahol esetünkben külön kellett kérnem a hosszú hexadecimális felhasználónevet és jelszavat tartalmazó cetlit) letiltotta a kimenő levélforgalmat. Amúgy is nulla felé konvergáló hatékonyságom itt érinti a tengelyt, és inkább bezárom a levelezőprogramot, majd otthonról megírom inkább. (Na persze).
Ahogy látom, elég elterjedt gyakorlat a fizető wifista nomád efféle szivatása. Tudtok ellenpéldát? Van-e széles e földön (de inkább székesfővárosunkban) olyan kávézó, ahol megbíznak bennem, hogy nem vagyok spamküldő szerver, simán csak Dolgokat Akarok Elintézni?
Hírbehozó már egy hete megírta, hogy karácsonyi akciója keretében a FON-tagok mindössze €10-ért juthatnak közösségi rúterhez, a kommentekben ezen felül még három ingyen rúterről és 2 ajrós kiegészítő antennáról mesélnek. Ehhez képest az én postafiókomban semmiféle ajándékkód nem bukkant fel, pedig még a Spam mappában is megnéztem, hátha. De nem. Pedig megleptem volna magam kétezerakárhányszáz forintért egy rúterrel.
Magyar fonérók (fonisták? fonikusok?), ti kaptatok karácsonyi ajándékot a FON-tól?
FRISSÍTÉS: apró korrigálások a kommentek alapján. Részletek a boltokban cikkben
Hónod alatt a notiddal betérsz a csárdába, kávét, teát, sört, macifröccsöt szürcsölve [nemkívánt rész törlendő] bóklászol a nyitott wifin keresztül az interneten. Mindeközben fekete kalapos úriemberek a helyiség másik sarkában a személyi számodat mentik le a gépedről, a frissen warezolt filmjeiddel együtt. Nem is olyan valószerűtlen helyzet, meglepően sokan hagyják nyitva megosztásokat a gépükön. Tegnapi (szigorúan fehér kalapos) gyorstesztünk során beleolvastunk egy szakdolgozatba, a srác levelezését a TO-val, egy másik gép merevlemezére még írni is tudtunk. Mindeközben egy harmadik gép zenéit hallgattuk.
Az persze igaz, hogy ha valakinek fizikai hozzáférése van a gépedhez, az már nem a tiéd többé, de fel se kell állnod a géptől, hogy elvigyék róla az értékes holmikat.
A hajtás után pár ökölszabály, hogy mikre érdemes odafigyelni, hogy elkerülhesd, hogy a kíváncsiskodók (neadj' adattolvajok) a holmiid között turkáljanak.
'Biztonságos wifizés alapfokon' tovább…
Hozzáadott érték