A hivatásos sofőr 3 legfontosabb kelléke

0
239

Ma már egyre több olyan munkahely van, ahol a dolgozók igencsak helyhez vannak kötve. A munkaidő nagy részét egy irodában töltik, vagy otthon, a számítógép előtt. Ez azonban nem mindenkinek való. Akik függetlenségre és mozgalmas életre vágynak, egyszerűen nem bírnák elviselni azt, hogy egész nap ugyanabban a környezetben vannak.

Az ilyen emberek általában sofőrként helyezkednek el. A sofőrök élete rendkívül változatos, hiszen nap mint nap új emberekkel találkoznak, és új helyeket ismernek meg. És, noha bizonyos előírásokat nekik is be kell tartani, azért mégis csak függetlenül végezhetik a munkájukat.

Az említett előírások pedig nem csak azért vannak, hogy legyen mivel zaklatni őket. A hivatásos sofőrökre vonatkozó szabályok egytől egyig a sofőr és a környezete biztonságát védik. A fuvarozó és személyszállító szakmák hatalmas felelősséggel járnak, hiszen a sofőr nem csak magáért, hanem az utasaiért, vagy a szállítmányáért is felelős.

Nézzük, hogy mire van szüksége valakinek ahhoz, hogy hivatásos sofőr lehessen!

1. Megfelelő papírok

Mint a legtöbb szakmában, itt is szükség van különféle papírokra. A papírok megléte igazolja, hogy valaki rendelkezik a fuvarozáshoz szükséges tudással és gyakorlattal. Természetesen papír nélkül is meg lehet tanulni vezetni, de a legális munkavégzés kizárólag akkor lehetséges, ha a sofőr fel tudja mutatni a kötelező igazolványait.

Az első és legfontosabb igazolvány a vezetői engedély. Minden sofőrnek szüksége van olyan jogosítványra, amely megfelel az általa vezetett járműhöz. Így tehát a taxi sofőröknek B kategóriás, teherautó sofőröknek C, buszvezetőknek pedig D kategóriás jogosítvány kell.

Ez azonban még nem elég. Kevésbé köztudott, de 3,5 tonna feletti gépjármű nem vezethető GKI kártya és GKI vizsga nélkül. Másként fogalmazva, minden olyan sofőrnek, akinek C, vagy D kategóriás jogosítványa van (tehát a B kategóriára nem vonatkozik), szüksége van egy GKI kártyára is. Ez az Európai Unió egész területén, így hazánkban is érvényes.

A GKI kártya megszerzése nem bonyolult. Ehhez mindössze egy GKI alapképzésen kell részt venni, amit egy vizsga zár. Ugyanakkor, azok a sofőrök, akik D1, D1+E, D, D+E kategóriás jogosítványukat 2008. szeptember 09. előtt, illetve azok akik C1+E, C, C+E kategóriás jogosítványukat 2009. szeptember 09. előtt szerezték, mentesülnek a kötelező GKI vizsga alól. Nekik egy GKI továbbképzést kell teljesíteni.

A GKI képzés nagy előnye, hogy hamar el lehet végezni. Ráadásul, ha a Füredi Képző Kft. képzésére jelentkezünk, akkor tantermi oktatás helyett online kapjuk meg a tananyagot. Ez rendkívül rugalmassá teszi a tanulást, és nagymértékben megkönnyíti GKI kártya megszerzését.

A GKI kártya mellett szükség van még egy tachográfra, amely ellenőrzi, hogy a sofőr betartja-e az előírt kötelező pihenőket, és a megengedett menetidőt. Áruszállítás esetén nélkülözhetetlen a fuvarlevél, és a különféle vámpapírok megléte.

2. Biztonsági felszerelések

Ahogy már említettük, a sofőrök munkája hatalmas felelősséggel jár. A saját biztonságuk mellett ők felelnek az utasaik, illetve az áruk biztonságáért. Ehhez pedig szükség van néhány alapvető felszerelésre.

Az első, és talán legfontosabb a biztonsági öv. Indulás előtt a sofőrnek meg kell bizonyosodnia arról, hogy a biztonsági öv megfelelően működik-e. De nem elég ellenőrizni, használni is kell! Bármily meglepő, nem csak a sofőrnek kell bekötnie magát, hanem az utasainak is. És ez nem csak a taxiban igaz, hanem buszokon is. Igen, a buszokon is van biztonsági öv. A teljes védelem érdekében pedig kifejezetten tanácsos bekötni őket.

Egy másik fontos kellék a tűzoltó készülék. A tűzoltó készüléknek nagy hasznát veheti a gépjárművezető, ha járműve kigyullad, és nem lehet megvárni a tűzoltók érkezését. A reakcióidőt azzal gyorsíthatjuk, ha a készüléket könnyen hozzáférhető helyen tartjuk. Az is nagyon fontos, hogy a készüléket rendszeresen ellenőrizzük és karbantartsuk. Így vészhelyzet idején nem fog cserbenhagyni.

Ugyancsak jól jöhet egy vészjelző háromszög és egy láthatósági mellény. A háromszöget akkor kell kihelyezni, ha meg kell állni a járművel, baleset, vagy valamilyen hiba miatt. A mellényre pedig mindig szükség van, ha a sofőr kiszáll a járműből. Így biztosan észreveszik, és nem eshet baja.

3. Jó fizikai és szellemi állapot

Az utolsó pontban nem kézzelfogható kellékeket gyűjtöttünk, hanem inkább tulajdonságokat. A sofőr munka korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Sokan mondják, hogy aki tud vezetni, abból bármikor lehet sofőr. De ez nem ilyen egyszerű.

A sofőrnek egészségesnek kell lennie mind fizikailag, mind szellemileg. Ezt az egészségügyi alkalmassági vizsgálat során lehet kideríteni, és az eredménnyel igazolni. Az alkalmassági vizsga kötelező a hivatásos munkavégzés megkezdéséhez.

Munka közben pedig be kell tartani a megengedett menetidőt és a kötelezően előírt pihenőidőt. Ezek nem csak azért vannak, hogy bonyolítsák a sofőrök érdekét. Ellenkezőleg! A pihenők betartásával lehet garantálni, hogy a sofőr mindig fitt és egészséges marad.