Mi az, amit a vermutról feltétlenül tudni kell?

0
177

A szeszesitalok napjainkra már olyan széles palettán elérhetők, ami zavarba ejtő lehet azok számára, akik kevésbé járatosak a gourmet élvezetek eme tájékán. Sokszor előfordul, hogy már egy-egy italfajta is teljesen ismeretlen a számunkra.

Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is érdemes a figyelmünkre, csupán minket került el eddig a vele való megismerkedés. Ha a vermut is ilyen italnak számít számunkra, akkor jó ötlet, ha minél hamarabb igyekszünk orvosolni ezt a helyzetet, ugyanis egy olyan nedűről van szó ez esetben, amelynek fontos része van az italkultúrában.

Egy régóta ismert ital, aminek a bor az alapja

A Prémium Italnagykereskedés Online vermut kínálatának részeként fellelhető változatok sokfélesége nem kell, hogy elvegye a kedvünket a próbálkozástól. Ennek a hosszú történelemre visszatekintő italnak ugyanis könnyen meghatározható fajtái vannak.

A ginhez hasonlóan eredetileg ez is abban a szellemben született, hogy orvosolni fogja a legkülönfélébb bajokat, amit úgy kívántak elérni a készítői, hogy a borba gyógynövényeket tettek. Olasz és francia vidékeken is hamar nagy népszerűségre tett szert, ám a német „Wermut”, azaz üröm szóból alakult ki az elnevezése, amely egyébként a legfőbb alkotóelemére utal.

Lássuk a típusait!

Azt ígértük, hogy a nagy kínálat nem egyenlő azzal, hogy teljesen el fogunk veszni a lehetőségek között. Ehhez azonban feltétlenül ismerni kell a vermut egyes fajtáit, hiszen enélkül csupán vakon tapogatóznánk az ismeretlenben. Négy típust kell megkülönböztetnünk egymástól, és a kategorizálás nem lesz teljesen ismeretlen, hiszen számos más alkoholos italnak is megvannak ezek a változatai.

Az egyik ezek közül a dry, azaz száraz vermut. Ebben nagyon alacsony a cukortartalom, az ízére pedig némi keserű árnyalat is jellemző. Gyakori összetevő, ha koktélról van szó, de aki kedveli a Martinit, nem árt, ha tudja, hogy az is egy száraz vermut.

A következő kategória az édes, ebben értelemszerűen jóval nagyobb mennyiségű cukor lelhető fel, emellett a gyümölcsös zamatok dominálnak benne. A Manhattan koktél nem készülhetne el nélküle, de számos más jól ismert koktélnak is fontos alapanyaga.

A bianco vagy blanc tulajdonképpen középen található az édes és a száraz vermut között húzódó skálán, elsősorban étkezések előtt szolgálják fel. Végül, de nem utolsósorban ott a rosé is, ami egy fiatalabb változata a vermutnak, és magában hordozza a fehér és a vörös fajták tulajdonságait is. Kellemesen, nem túlzóan édes, ezért a meleg nyárvégi napokon is jólesik kortyolni.

Hogyan fogyasszuk?

A legtöbb italfajtához kapcsolódóan akadnak javaslatok arra vonatkozóan, hogy mikor, hogyan érdemes kortyolni belőlük. A vermutot elsősorban aperitifként isszák a spanyolok és az olaszok, időnként tisztán, de akár jég vagy narancs-, illetve citromhéj társaságában.

A másik lehetőség a koktélként való fogyasztás, ami elterjedt voltaképpen az egész világon.