Milyen hajtogatott kéztörlők vannak, és melyik mellett érdemes dönteni?

0
340
Milyen hajtogatott kéztörlők vannak

A hajtogatott kéztörlők igen népszerűek a piacon. Többféle típus közül is választhatunk, ha emellett tesszük le a voksunkat. Ezeket nézzük meg ebben a cikkünkben, majd azt is, hogy melyiket mikor érdemes választani.

Nem csak hajtogatott kéztörlők vannak a piacon

Bár kétségkívül ez az egyik legelterjedtebb változat, azért nem mehetünk el szó nélkül a tekercses mellett sem. Ez utóbbi esetén van belső magos és anélküli is. Jellemzően tépőfoggal ellátott adagolókat használnak hozzájuk, vagy egy szűkített nyílással rendelkezőt, mely segítségével a perforáció mentén eltéphető a tekercs. Ahol a legintenzívebb a papír kéztörlő használata (műhelyek, konyhák), ott érdemes ilyen típust választani.

Ezzel szemben a mosdókban jellemzően a hajtogatott verziókat választják, melyből többféle is a rendelkezésünkre áll. Ha megnézzük az Alpha-Dent-Higiénia Kft. hajtogatott kéztörlőit, akkor jól látható, hogy nemcsak az eltérő hajtástípusok közül szemezgethetünk, de alapanyagát, rétegét és színét tekintve is igen széles a paletta.

A hajtogatott kéztörlők típusai

A hajtogatás módja szerint különböző változatokat különböztethetünk meg. Ezek között az egyetlen eltérés az, hogy miként vannak hajtva. Viszont ez is igen fontos különbségeket eredményezhet.

Vannak népszerűbb és kevésbé használt típusok. Ezek közül a két legelterjedtebb a “V”, valamint a “Z”. Előbbi egyszerűen félbe van hajtva, utóbbi három részre osztott. Az adagoló kialakítása sok esetben meghatározza azt is, hogy mely változatot lehet beletenni. Például egy vékonyabb kialakítású esetén a “Z” lesz a megfelelő választás, mivel ez keskenyebben hajtogatható, így bele fog férni.

Vannak azonban további változatok is, mint a “C”, az “M” vagy a “W”. Nézzük, ezek mennyire teljesítenek jól, miért nem annyira elterjedtek.

Ezen típusok közül a “C” elavultnak minősül, mivel nem egymásra hajtott lapokból áll, így nehézkes a következő laphoz a hozzájutás, ami egyértelmű pazarláshoz vezet. Az “M” és a “W” esetén nagyobb lapméretről beszélhetünk, mely szintén nem túl gazdaságos megoldás, sokkal drágábban jön ki egy egységnyi töltőanyag.

Elmondható tehát, hogy minden esetben a legjobb az, ha a “V” vagy a “Z” típusokat szerezzük be.

Terméktulajdonságok a hajtogatáson túl

A kéztörlők esetén vannak további olyan tulajdonságok, melyekről mindenképp érdemes tudni. Ezek fogják ugyanis igazán befolyásolni azt, hogy milyen minőségű lesz egy-egy termék.

A két fogalom, amit meg kell jegyezni: rétegek száma és az alapanyag.

A régetek száma fogja igazán meghatározni, hogy milyen nedvszívó képességű, milyen finom tapintású, milyen minőségű lesz maga a papír hajtogatott kéztörlő.

Az alapanyag esetén természetesen, aki prémiumminőségűt szeretne beszerezni például a város legjobb éttermében, az válassza a 100% cellulózból készült termékeket. Viszont egyéb helyeken az újrahasznosítás jegyében készült kéztörlők is tökéletesen megállják a helyüket.

Mindig az adott körülményekhez igazítottan érdemes választani.

Kép forrása: alphadenthigienia.hu