Az Afrikába látogató turisták számára az egyik legkedveltebb célpont a Kilimandzsáró, ami a maga 5895 méterével valóban izgalmas kihívást jelent.
A WanderWell kilimandzsárói túra résztvevői is ezen a túraútvonalon haladnak, a Machame-ösvényen.
Nem gyerekjáték
Bár a rendelkezésünkre álló adatok szerint 10-11 éves gyermekek is mászták már meg a – barátainak csak – Kilit, és nem biztos, hogy ők a legfiatalabbak, azért a feladatot nem érdemes elbagatellizálni. Jóllehet technikai mászóelemeket igénylő szakaszok nem várnak ránk a Whiskeynek is nevezett útvonalon, már maga a magasság is elegendő ahhoz, hogy a Kilimandzsáró megmászását jelentős teljesítményként értékeljük. Elég csak a csúcs programját megnézni, ahol a legtöbben 1300 méteres szintkülönbséget küzdenek le, ami már önmagában sem nevezhető semminek, megfelelő kondíciót, felszereltséget, és nem utolsósorban eltökéltséget, kitartást igényel.
Fontos az akklimatizáció
A Kilimandzsáró meghódítására nem csak úgy felébred az ember, mindenképpen szükséges a megfelelő rákészülés. Érdemes már előtte 3 ezer méter fölötti túrákon edzeni (remek tréning lehet a Mount Kenya, illetve a Mount Meru megmászása), ez nagymértékben segítheti a zavartalan csúcshódítást, feljutást a Kibóra, a megfelelő felkészüléssel szinte garantált az Uhuru Peak meghódítása.
Ezért is jó a Machame-ösvény, mert ez már önmagában is megfelelő akklimatizációt biztosíthat, melynek elspórolása viszont számos veszélyes kellemetlenséget vonhat maga után, úgymint hegyibetegséget és egyéb olyan tüneteket, amik feladáshoz, visszaforduláshoz vezethetnek.
A Machame-ösvény előnyei
A Machame-ösvény nem csak praktikus okokból, a megfelelő akklimatizáció biztosítása miatt lehet jó döntés, hanem mert a hegyi vezetők és a Kilimandzsárót ismerő turisták egybehangzó véleménye szerint is ez kínálja a leggazdagabb túraélményt.
Ezen haladva a mászó megcsodálhatja a Shira vulkáni kráterét, e mellett lehet megérkezni a Kibo tömbjéhez, melynek oldalában haladva megmutatja magát a Mawenzi csonkja is. Így egyetlen csúcs meghódításával a Kilimandzsáró mindhárom óriási vulkáni kúpját szemrevételezhetjük, miközben felfelé haladunk a legmagasabbra, az Uhuru Peakre.
Ha már valaki ellátogat Afrikába, nem feltétlenül kell megálljt parancsolnia kalandvágyának a Kilimandzsárónál, hiszen innen már egy remek szafari program vagy egy zanzibári lazulás könnyen beiktatható, hogy a kelet-afrikai élmény tényleg teljes lehessen.
Ha valakit az utolsó nap 1300 méteres szintkülönbsége elriaszt, ne mondjon le feltétlenül a Kilimandzsáróról, hiszen a csúcstámadás kivételével a túra többi része valóban átlagos erőnléttel is teljesíthető, nincs abban semmi szégyen – sőt –, ha valaki ismeri a saját határait, és megvárja a csapatot az alaptáborban.